TTE – Erdei – Meteor Telep

1928 Erdei Telep (TTE)
  • 1910 Létrejön a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE)
  • 1928 Felmerül a telek bérlés
  • Bérlők: Hirschler István, Fehér Ernő, Édes István és Hódos Rezső 5 évre 200 pengőért.
  • Első kút, első sátor
  • A sátor körülbelül ott állt, ahol most az emlékmű van.
  • Föld tulajdonosa ” OTT ” Ott Rudolfnak hívták. Cégjegyzékben így szerepel: Szatócsok (Krämer):  Ott Rudolf. Ott Rudolf fűszer-, vegyes- és dohányáruboltjára Szigetmonostoron, ahol a nap mint nap átélhető közvetlenség, az áttekinthető látvány megnyugtató állandósága, a boltos személyisége, a név kivívott és védjegyként őrzött rangja, s nem utolsósorban a hely varázsa adták meg az apró, mindennapi kommunikációs anyag- és Információcserék garanciáját. Ahol a vásárlás során a csomagolás, a tálalás személyre szabottsága, látványa és esztétikussága a többszöri felhasználhatóság szertartásszerűségével párosodhatott. S ahol a Vajda Lajos által tervezett védjegy megtalálható volt., mint például az „eredeti csomagolású Meinl ülterinésű tea” zománcozott reklámtáblája.

A természetbarátok ősztől-tavaszig a hegyeket és erdőket járták, nyáron azonban a Dunához igyekeztek, csónakáztak vagy strandoltak. Nagy volt a vágyakozás olyan dunaparti terület szerzésére, ahol egymás között, nyugodtan tölthetik a nyári hétvégeket. A mozgalom fellendülése 1928-ban a különféle természetbarát csoportokat, igy a magántisztviselő természetbarátokat is, arra ösztönözte, hogy ilyen letelepedési helyet keressenek a Duna mellett. A visszaemlékezések egész sora mutat arra, hogy már 1926-tól gyakran látogattak a Dunakeszivel és Alsógöddel szemben fekvő szigeti partokra; mégis az Erdei Telep megalapítása az 1928-as nyári idényre esik: ekkor kötöttek először bérleti szerződést egy parti telepre.

H. I.-né elmondja, hogy már évek óta jártak strandolni a szigetmonostori partra, amikor felmerüIt a kívánság, hogy jó lenne a part mentén egy telket bérelni, mert megvételről szó sem lehetett. ,,Egyrészt nem volt pénzünk, másrészt úgysem adták volna eI a TTE-nek: így történt azután, hogy a MOSZ TTE vezetői tárgyalni kezdtek a faluban a bíróval, és sikerült is az egyik gazdával bérleti szerződést kötni. Ez volt tehát a kezdet.” M. Gy.-né ezzel kapcsolatban a következőket közli:

,,Hódos Rudi elmondta, hogy 1928 nyár elején egyik péntekinapon öccsével kimentek a jelenlegi telepünk partjaira, onnan a csendőrök elkergették őket. Ekkor bejárták az erdőt, és megáIlapították, hogy ott semmiféle épület sincs. Bementek azonnal a faluba és megérdeklődték, kinek a tulajdona az erdő, így jutottak el egy Ott nevű gazdához. Megtudták tőle, hogy esetleg bérbe adná a TTE-nek. Már másnap kiment hivatalosan Hirschler, Fehér Ernő, Edes István és Hódos Rezső, és 5 évre, évi 200 pengőért kibérelték. . . Akkor egy ideiglenes dróttal bekerítettük, és belépőket szedtünk, mivel semmilyen pénzzel sem rendelkeztünk. így épült meg nem sokkal később közös adakozásból az első kút stb.”

L. L. írja visszaemlékezésében: ,,A szigetmonostori Telepre már a legelején, alapításakor kerültem ki. A dolog emlékezetem szerint úgy történt, hogy néhányan összebeszéltünk: manapság az a szokás, hogy nyaranta nem túráznak, hanem a Duna mellé mennek az emberek, ott töItik a hét végét. Nekünk is meg kellene próbálni. A vezetőség hozzájárulásával szereztünk egy kisebb sátrat, és kivonultunk a mostani Telep helyére, közel a Dunához. A sátor eleinte csak átöltözésre szolgált. Az már jóval később történt, hogy egy nagyobb sátrat is szereztünk. Akkoriban szerepelt Budapesten egy nemzetközi hírű vándorcirkusz, amely a Krone nevet viselte. Erről neveztük el azután a mi nagy sátrunkat >>Kronenak<<. . .”

Egy másik ,,őslakó”, SZ. S. így emlékezik: ,,Szabadidőnkben, tavasszal, ósszel, télen túráztunk, de nyáron eveztünk a Dunán. Négyünknek volt egy csónakja, a >>Vándor<<. Különböző helyeken sátoroztunk, de jobbára a szép horányi parton vertünk tanyát. Aztán eltanácsoltak erről a helyről, mert gyermeküdülőt építettek. Kicsit feljebb mentünk. Ekkor találkoztam Holczer Hugóval, akitől megtudtam, hogy a MOSZ kibérelt egy területet, nem messze attól a helytől, ahol táboroztunk, és hívott, legyen ez az áIlandó helyünk. Én örömmel elfogadtam az invitáIást, és 1928 nyarán felvertem a sátramat a Telepen. (Akkor még nem tudtam, mit fog nekem jelenteni ez a hely, ez a környezet.) A sátor körülbelül ott állt, ahol most az emlékmú van. Akkor már ebben a magasságban 10-12 kis sátor volt, egy kicsit beljebb pedig egy nagy egyesületi sátor, a >>Krone<<. Ebben húszan is elfértek. Szombaton, vasárnap mindig tele volt, de hétköznap is sokan vették

igénybe a szabadságon levők, főleg pedig a munkanélküliek, akik bizony igen sokan voltak abban az időben. A Telep nagyon hamar benépesült, hiszen a környezet ideális volt a nyaralásra: szép, árnyas az erdő, a Duna-part napos, széltőt védett, a víz egyenletesen méIyül, igen alkalmas a fürdésre, tréfásan Rivierának hívtuk. Sátrainkat a következő években először egy sor, majd a későbbiekben még egy sor deszkával magasítottuk. így >komfortossá<< váltak, így már el tudtunk bennük helyezni szalmazsákot is, amit télen a teleptulajdonos(Otték) pajtájában tartottunk. Ha elmentünk szigetkerülésre, a ruhánkat, más értékeinket ott hagytuk a sátorban, és biztosak voltunk, hogy mindent a helyén találunk.”

A Telep alapítási idópontjának beszédes mutatói azok az 1928-as nyári túrakiírások, amelyek hétről hétre a szombati, vasárnapi Népszavában jelentek meg. A VII. kerüIeti TTE csoport szombat délután 4, 6 és 8 órára hirdetett találkozókat, tehát itt már számítottak a telepi hálóhely-lehetőségre. De szigetmonostori túrákat hirdetett természetesen az alapító MOSZ TTE csoport is, valamint a pesterzsébeti és a KAOSZcsoport. Ettől kezdve évente a nyári hónapokban állandósultak a szombat délután vagy este és természetesen vasárnap reggel Szigetmonostorra induló kirándulások, többnyire a MOSZ természetbarát osztály és a VII. kerületi osztály rendezésében.

1929 Erdei telep Hofi büfé, kolkaja.

Az 1929 őszén kitört világgazdasági válság hamarosan kiterjedt Magyarországra is. Gyárak egész sora állt le, vagy tért át csökkentett munkaidőre. Munkások és alkalmazottak tízezreit bocsátották el munkahelyükről.

A munkás sportegyesületek tagjai között is egyre több lett az olyan, akinek kényszerűségből megnőtt a szabadideje, minthogy csökkentett munkaidőben dolgozott, vagy hosszú ideig munkanélkülivé vált, ezzel együtt pedig meg kellett szorítani a nadrágszíjat, egyre kevesebb jutott magának és családjának megélhetésre. Mindez meglátszott a Telep életén is. Voltak, akik a nyári munkanélküliség hosszú hónapjait egyfolytában a Telepen töltötték, itt a ruházkodást megoldotta egy fürdőruha és egy melegítő, viszonylag olcsó volt az élelem, mert a szigetmonostoriak rendszeresen hozták eladni termékeiket, meg aztán segített a közösség is: kisebb csoportok ,,összedobták”, amijük volt, s együtt készítették el a ,,kolkaját”, azaz a kollektívételt, amelyet közösen fogyasztottak el nagy vidámság közepette.

Sz. I. írja visszaemlékezésében: ,,Akkori anyagi helyzetünknek megfelelően sokan voltunk, akik villamossal utaztunk Megyerig, majd gyalog mentünk Műhelytelepig (Dunakeszi). Műhelytelepnél egyikünk beszállt a kompba, hat másik csomagját vitte magával, a többiek pedig átúsztak a Dunán. Abban az időben természetesen még nem volt a Telepen villanyvilágítás és vízvezeték: petróleummal világítottunk. A mostanihoz hasonló összkomfortos étteremről sem lehetett szó. Ellátásunkban nagy lépést jelentett, hogy Hoffmannék tejcsarnokot nyitottak. A világ legtermészetesebb dolgai közé tartozott, hogy aki odakint nyaralt, rendszerint egyedül főzött magának. Nagyon gyakori volt a >kolkaja<<, ez nagymértékben emelte a közösségi szellemet.” A Telep egyik nevezetességére, az említett Hofi-büfére L. Gy. így emlékezik: ,,A Telep elején, a bejárat mellett állt a Hofibüfé. Hoffmann Henrik (Heini) nevén volt a kis bodega, de rajta kívül testvérei, Szerén (Spinner Sándorné), Nelli, Bandi és Aranka is részt vettek a bolt irányításában, a kiszolgálásban, a beszerzésben. A Hofi család elválaszthatatlanul hozzátartozott a Telephez, kint laktak ők is, először sátrakban, később faházat építettek. Részt vettek a Telep életében, a megmozdulásokban, jó elvtársak voltak, és a parányi bolt sokkal inkább kispénzű elvtársaink ellátását szolgálta, mintsem a Hofi család hasznát.”

A leírt helyzetet igen jól jellemzi az a rövid közlemény is, amely a Természetbarát címú lap 1933 júniusi számában jelent meg: ,,A szerényebb igényű, nagyon olcsón nyaralni akaró szaktársaink eldorádója a szigetmonostori TTE-telep, ahol 50 fillér tartózkodási díjat fizetnek tagtársaink egy hétre (igazolt munkanélküliek semmit se) és akinek nincs saját sátra, hétköznaponként 10 fillérért, bár szerény, de tiszta szállást kaphat a Magántisztviselő Osztály nagysátraiban. Egyszerűbb kész ételeket, valamint tejet, vajat stb. a Telepen tagtársaink kezelésében levő büfé olcsón kiszolgál. Szigetmonostoron heti 10 pengővel igen jól lehet nyaralni.”

Ilyen körülmények között érthető, hogy a gazdasági válság éveiben sokan és egyre többen jártak ki a Telepre. Az a rövid beszámoló, amely a Természetbarát 1931 június-júliusi számában jelent meg, jól rávilágít a nehéz gazdasági helyzetből adódó problémákra: ,,Szigetmonostori strandtelepünk látogatottsága a nagy meleg beálltával megsokszorozódott. Szombat és vasárnaponként már valóságos sátortábor borítja az erdei részt, és nagyszámú tagtársunk tölti kint a szabadságát is. Ámbár eddig is igyekeztünk tagtársainknak minél nagyobb kényelmet biztosítani, a jövőben feltétlenül szükséges lesz egy nagyobb befogadóképességű öltöző létesítése. Hogy a viszonylag drága közlekedést megkönnyítsük, eljártunk a MFTR-né1 egy vasárnapi különhajó érdekében, de a tárgyalások nem végződtek eredménnyel. Tagtársaink egy nagy része úgy segít magán, hogy Megyerről a >>szigetspiccre<< csónakkal kél át, és a szép, árnyas vontatóúton gyalog, tehát minden költség nélkül megy föl a strandtelepre. A strandolókon kívül minden evezős tagtársunk is kiköt arra jártában a Telepen, melynek erre a célra kijelölt parti részét állandóan a glédában egymás mellé fektetett csónakok serege foglalja el.

A természetbarát evezősök szolidaritásai az egyre nagyobb számban feltűnő, egyesületi jelvényünkkel ellátott új csónakzászló is jelzi. A csónakok tömege is arra mutat, mennyire szükséges és közérdekű volna a Természetbarát- csónakház megvalósítása, ami a gazdasági viszonyok miatt eddig nem sikerülhetett.”

1931 „Krone” Sátor telep szabályzat:

,,A TTE szigetmonostori fürdótelepén a TTE központi vezetősége

a következő szabáIyzatot lépteti életbe:

  • 1. A fürdőtelepen tartózkodhat mindenki, aki az egyesületből kizárva nincs, belépőjegyét megváltotta, a telep szabályzatát magára nézve kötelezőnek elismeri.
  • A fürdótelepen 24 órai tartózkodás díja személyenként 10 fillér, sátorverés és csónakkikötés díjtalan. Állandó sátorhelyek díja egy idényre négyzetméterenként 1 pengő. Igazolt munkanélküliek tartózkodási díjat nem fizetnek.
  • Sátrak csakis a közúton túI, az erdőterületen, a telepkerítése mellett és a közúttól számított legalább 40 méterre, az erdő belsejében állíthatók fel.
  • A telepen – az árterület kivételével – tüzet rakni, dohányozni, főzni szigorúan tilos, az árterületen dohányozni és főzni (turista fózóvel) az ügyeletes előzetes beleegyezése esetén az e célra megjelölt helyen meg van engedve. Szeles idő esetén az egész telepen tilos a túzrakás.
  • Este 10 óra után és reggel fél 6 óra előtt a telepen zajongani; énekelni, táncolni, zenélni, a sátrak közelében hangosan beszélgetni, általában a mások nyugalmát sértő módon viselkedni tilos.
  • A telepen pénzben kártyát vagy más szerencsejátékot játszani tilos.
  • Tilos általában a telepen a botrányos, az egyesület érdekeit és a telep biztonságát veszélyeztető viselkedés.
  • Mindazokat, akik a szabáIyzatot áthágják, joga van az ügyeletesnek, a jelenlevő központi vezetőségi tag hozzájárulásával, a telep területérőI kiutasítani és további eljárás céljábőI az ügyet a központi vezetóség elé terjeszteni.”