Főoldal:http://www.hocsi.hu
Az Izabella telepet (1926 – 1947 ) Izabella főhercegnőről (1856-1931) a Gyermekvédő Liga fővédnökéről nevezték el.
Mérete:
„lzabella-fürdőtelepét, ahol 5 hold pompás homok, 10 hold erdő volt.”
A Horányi-csárda épületében 1921. évi december hó 14. napján felvett 15.287/1920. I. B. 2. FM. számú, jelenleg az Országos Gyermekvédő Liga által használt és 479 kat. hold térmértékű területet

1926 MTI levél, építés, megnyitás:

1926 aug Ötszáz gyerek a vadak szigetén.

A csatolt kép: A szemben látható házak tégla építésűek voltak, a hatvanas években még használták őket. A 90 es évek elején is álltak, így lehet olyan olvasó aki láthatta őket. A bal oldalsó faházak talán nem élhették túl a háborút, lesz még róluk másik fotó
„Ezelőtt egy esztendővel még a pesti „vadak” szigete volt. Az okosaké. Akik nem fizettek a nyaralásért, hanem sátort ütöttek az Isten szabad ege alatt. Szentendre szigete volt a kiválasztott hely, Horány tájéka. Az idén nyáron meglepetések érték derék vadjainkat. Nem éppen lángpallossal ugyan, de más alkalmatossággal elzavarták őket ősi nyaralójukról. Mindjárt, amint megérkeztek. Ki sem hagyták szállni őket a canoéből. Horány tájékára, ahol eddig a kultúrát mindössze a csárda képviselte, bevonult az átkos civilizáció. Eltűntek a zsíros papirosok, ételmaradékok, mindent gyönyörűen gereblyézett homok fedett és a sátrak helyén rendes, komoly házak emelkedtek. A vadak eleinte hajlandók voltak azt hinni, hogy a szemük káprázik, de azután kiábrándította őket valami. Irtózatos sziu indián csatakiáltással ötszáz egyenruhába bujtatott emberke zárta el előlük a partot. A hódítók büszke hadserege.
Ezek az apró hódítók itt Horány szomszédságában pesti gyerekek. Nem azok, akiket a parkokban látunk mérges Bonne-ok társaságéiban finom játékokkal. Olyan pesti gyerekek ezek, akik a „grundokon”, elhagyott telkeken és a külvárosi utcák sarában rúgták a rongylabdát. Maszatosan, kicsit mindig éhesen, sápadt arccal és vézna testtel.
Csak valahogyan megváltoztak. Kis testükről lekerült a rongyos ruha és valamennyien szép, rendes egyenruhában vannak. Fehér vászonkalapban és — pizsamában. Szokatlan látvány: ötszáz proletárgyerek, aki még azt sem tudja, hogy hálóing is van — pizsamában. Szeretettel legelteti rajtuk valaki a szemét, valaki, akit a bajbajutott pesti anyák úgy szoktak emlegetni, hogy „majd a Neugebauer”, Tudniillik segít. Hát „a Neugebauer”, az segített is.
Egy nagyszívű úriasszony, Kirchmayr Félix ezredes feleségének vezetésével harmincnégy hölgy, „védőnő” ápolja ezt a kertet. Nem fizetésért, nem pénzért, nem nyaralásért. Szeretetből a gyermekekért. Az ötszáz kis proletárgyerekért. Reggel felkeltik, megmosdatják, megreggeliztetik őket. Játszanak velük és amikor delelőre ér a nap, hozzák a jó ebédet. A húslevest és mindennap a húst. Amiből otthon csak hetenkint egyszer jutott. Ha jutott! És akkor is milyen apró kis falat!
A telepet Izabella királyi hercegasszonyról nevezték el és minden héten ki is jön a gyerekek közé látogatóba a fia. Albrecht kir. herceg. Mikor odakünn voltam, ismét várták.
Mikor megérkezett, motoros csónakjából vidáman ugrott a partra a gyerekek közé, simogatta, ölelgette őket, velük kacagott, beszélgetett velük.
— Tudják az urak — mondta a királyi herceg nekünk vendégeknek —, hogy ezek a gyerekek három hét alatt átlagban ötnegyed kilót híztak!
Azután közvetlenül, kedvesen mesélni kezdett. Hogy mi volt ezen a helyen azelőtt.
— Nem is hiszik el az urak, milyen volt ez a hely. Csupa piszok, csupa ételmaradék. Sose hittem, hogy ilyen földi paradicsom lesz belőle.
Megemlítjük, hogy milyen izgalommal várták a gyerekek és milyen szeretettel beszéllek róla.
— A gyerekek megérzik, hogy ki szereli őket — mondta Albrecht királyi herceg és úgy látszik igaza van.
Azután elment. Zsebkendőt lobogtatva. A gyerekek pedig elvonultak aludni. Mind az ötszázan. Ötszáz kis pesti proletárgyerek. Tiszta ágyba, külön ágyba, tiszta levegőben. S az álmukat harmincnégy úriasszony virrasztóba.
Ez a telep az egykori Zita-kórház barakjaiból épült. A Gyermekvédő Liga legújabb üdülőtelepre lelt. Egy igen nagy szükségszerűség teremtette meg. A külföldi nyaraltatási akciókban nem mindenki vehet részt. Orvos elé kell állani, akár a sorozáskor. És aki gyenge, aki vézna, akinek csak egy egészen kicsi baja is van, az nem mehet. Az untauglich. Annak tilos a hollandi jó koszt, tilos a hollandi jó ruhácska, tilos a jó levegő. Annak a pesti por dukál, a szánalmas lakás, a vékony főzelék, a tuberkulózis. Végeredményben a halál. Esetleg testi, esetleg erkölcsi. De halál.
Ezeket sajnálta meg a liga és igazgatója, Neugebauer udvari tanácsos. És beállott vabankörnek. Bár a pénztárában egy fillért se talált, nem sokat instanciázott, hanem megcsinálta ezt a telepet. Kiselejtezett barakokból. Olyan lett. mint egy tündérsziget.”
Újság 1926.aug
1929 Ahol a gyermekek boldogok és egészségesek:

Esteledik. Hét órára jár az idő. Éles csengettyűszó.
Demény Károlyné fűnökasszony fehér ruhában előlép és kezei imára kulcsolja:
— Az Atyának, Fiúnak és’ Szentléleknek nevében J..
Hatszáz gyermek csengő-hangja mondja utána a rövid imát, szempillantásra templommá válik az a néhány lombos fa. amely alatt az asztalok mellett a gyermekek szintén összekulcsolt kezekkel állanak. Az ember szinte nem is a hangokat hallja, hanem mintha hatszáz kis szív taktusban dobogná — köszönöm neked, jó Istenke, hogy engem erre a helyre küldöttél s hogy mákosmetéltke lesz vacsorára.
Mert ezen az estén mákosmetéltke volt vacsorára az Izabella, telepen s ez a hír, hogy, hogy nem, kiszivárgott a konyhából. Miután az utolsó Amen is elhalt, megzörrentek az evőeszközök, hatszáz szájacska evett és csacsogott egyszerre, a fák lombjait az édes zaj töltötte be, amely csak boldog gyermekek lelkéböl szokott kiömleni.
S ezen az Izabella-telepen boldog gyermekek laknak. Ha a bécsi hajó elúszik a szentendrei sziget mellett – s az utasok meglátják a homokban, vagy a vízben ficánkoló gyermekeket, szájrói-szájra jár a magyarázat:
— Ez a Liga telepe!…
Ezt is Neugebauer Vilmos, a Liga igazgatója teremtette meg
A telep iskolapéldája annak, hogyan kell megszervezni és egészséges életben tartani ilyen gyermeküdülőt. Minden a maga helyén van, minden pontosan funkcionál — a gyermek érdekében.
— Itt alszanak a kicsinyeim — beszélte a főnökasszony.
Szellős helyiségek, hófehér ágyak, tisztaság minden zugban A ruhácskák egyformán egymásmellé rakva. A fogkefék zacskókban. Mindegyik külön-külön.
A barakok előtt a gyermekek éppen „ tejivót” építenek homokból. Afajta amphitheátrumszerű építmény, ahol mindegyiknek megvan a maga kis páholya s időül be ha reggel és uzsonnaidőben a tejet megissza.
— Legalább egy liter tejet iszik meg minden gyermek naponta — állapítja meg a főnökasszony.
A tejivó építkezésénél a védőnők a mérnökök, de olyan mérnökök, akik nemcsak terveznek, de maguk is dolgoznak. Mayer kúriai bíró felesége és Sternberg grófkisasszony például könyökig maszatos lett a nagy építésben. Látszik rajtuk, hogy boldogok ebben a gyerekes munkában.
Van itt a gyermekek között kettő, aki a francia Lensből jött ide. Az apjuk kivándorolt. Magyarországból, magyarázta a grófkisasszony — itt nem kapott munkát. Most Lens-ban bányász, a két lánya ott jár iskolába. Már kitűnően beszélnek franciául. De az apjuk nem szerelné, hagy elfelejtsék ti magyar nyelvet s ezért minden nyáron ideküldi ükét a Ligához. Hát nem gyönyörű ez!
A szegény magyar bányász, akit a sors innen kivert, oly forrón ragaszkodik még mindig a hazájához, hogy a gyermekeit ide küldi magyar szóra. Alig lehet megindulás nélkül hallgatni.
A kicsinyek nincsenek megindulva. Ok csak nevetnek, ugrálnak és örülnek. Örülnek a napnak, a levegőnek, a víznek és annak a szépségnek, ami őket körülveszi. S annak a láthatatlan jótékony kéz simogatásának, amely itt mindent összehordott nekik.
— Itt a gyermek az úr, — ez látszik meg mindenen — a gyermekért van itt mindenki.
A hajók és csónakok utasai még gukkorrel is nézik az Izabella-telepet s gyakran hallani közöttük ezt a megjegyzést:
Hát ezeknek gyűjt a Liga tavasszal.
Bizony ezeknek. Aki május első péntekén egy 20 fillérest- bedobott a perselybe, ebből a 20 filléresből talán egy liter tej lett, a tejből pedig pirosság és egészség egy árva gyermek arcán. .
Az est 1929. julius
1930 Gyerekek köztársasága a Szentendrei-szigeten

„A Szentendrei-szigetnek nagyrésze: weekendházacskák, a csónakkikötőhelyek, a csárdák, ahol szombat-vasárnap oly nagy élet van, ilyenkor, hétköznap, csendes. De közvetlenül a Horányi csárda mellett, a kerítés mögül élénk gyermeksikongatás hallatszik: Az Izabella-telepre be lehet látni a Duna felől, a homoktengerben hancúrozó rengeteg feketetrikós kisfiúra. 523 fiúcska nyaral itt minden hónapban a Gyermekvédő Liga nyaraltatási akciójában. Ez a telep a 6—14 év közötti gyerekek köztársasága. Ők ugyan nem ennyire politikus hajlamúak és egyszerűen a gyerekek paradicsomának nevezik maguk az Izabella-telepet.
Reggeltől estig csupán fürdőtrikó van rajtuk, amit csak hűvösebb időben egészít ki sárga-kék pizsama. Délután ötkor éppen tornásznak. A kezükben levő zászlók ritmikusan, egyszerre röpködnek a levegőben. A gyakorlatokat énekelve végzik:
Tornásznak már a telepi gyerekek. Napsütésben sütkéreznek eleget, Sétálnak a lombos-árnyas fák alatt. A Dunába ugrándoznak nagyokat.
A szöveget, amely körülbelül teljesen összefoglalja programjukat, ők maguk szerezték.
Boldogok, frissek, fölszabadultak, semmi szigorúság nincs a telepen. De ennek ellenére nagy a, fegyelem. A jóviselkedés az egyetlen, amivel meg tudják hálálni a szegénysorsú, vézna kőtengerben élő pesti fiúk, akik a hónap letelte után meghízva, egészségesebben térnek vissza szüleikhez, azt a szeretetteljes és szakértő bánásmódot, amiben itt részük van.
Huszonhét madám gondozza őket, egyik fele szürke bóbitát visel: az önkéntes ápolónők, másik fele fehéret, ezek a fizetett alkalmazottak. Mindannyian előkelő házból származó úrilányog és asszonyok, akiket a gyermek imádata hoz ide évről-évre.
A telep élén felváltva dolgozik a két főnökasszony. Demény Károly ny. államtitkár felessége és Marscháll Margit bárónő. Éppen a telepről kifutó postát rendezők és mi betekintünk a gyermekek levelezésébe. Majdnem ugyanaz mindegyik tartalma: „Szóifogadó vagyok, egyszer sem, kaptam ki… a koszt nagyon jó… nagyszerűen érzem magam … sokat játszunk… tornázunk … És a nagy szenzáció:
Vasárnap futballmeccs volt a kőbarakkok és fabarakkok válogatott csapata között.
Döntetlen, 1:1 volt az eredmény. Mindegyik az eseményről számol be és egyik levelezőlapon ujjong a hős:
Anyukám, képzeld, én rúgtam az egyetlen gólunkat! …”
Ha szép idő- van., kabarét rendeznek vasárnap délutánonkint. A gyerekek felmennek a pódiumra és előadja ki-ki, amit tud. Reggel pedig istentisztelet van az erdőben. Távol egymástól, hogy az énekléssel ne zavarják egymást, külön-külön miséznek a katolikus fiuk és istentiszteletet tartanak a reformátusok és evangélikusok.
A napi program:
Reggelizés a homokvárakban. A várakat minden barak külön építi, a felnőtt vezetőség cukorka-jutalmat tűzött ki a legszebb vár alkotóinak. Fürödnek, napoznak, az erdőben játszanak, és esznek, sokat esznek az ékes gyerekek. Tankönyvnek színe sincs a telepen, legyen teljesen zavartalan a pihenés.
A gyerekek az erdőben vannak, mégis harsány énekszót hallunk. A főnökasszony nevetve magyarázza:
— Ezek a mi betegeink!…
Itt még az invalidusoknak is jókedvük van. Főorvos vezeti a kórházat, amely gyönyörű fehér termekből, fürdőszobákból áll. A legtöbb betegnek gyereksérülései vannak, gyorsan gyógyuló sebek, birkózások nyomai. Pár mandulagyulladásos, meghűlt fiúcska még. Megható látvány az elkülönített rész, ahol a diftéria-gyanús gyerekek vannak, két heti megfigyelés alatt. Az önfeláldozó madamok felügyelete alatt jól szórakoznak, hegedűvel, gramofonnal.
Hét órakor csengőszó hívja asztalhoz a gyerekeket. Hatalmas kondorokban főtt a jószágé, remek tejberízs, amire bőven van csokoládé. 525 éhes fiú farkasétvágya pillanatok alatt elfogyasztja a kétszeres adagokat.
Az egyetlen büntetés a telepen, ha valakinek korábban kell lefeküdni. (A felnőtteknél jutalom lenne.) Ma mindenki jó volt, tehát negyedórát még játszhatnak. Félnyolckor már csak a barakkablakok világítanak. A hosszúinges gyerekek elalvás előtt imádkoznak… S. F.

1930 Hogyan nyaralnak a szegény gyermekek?


Látogatás a GyermeHvédő Liga Izabella üdülő-telepén:
(A Nemzeti Újság tudósitójától.) Ott voltam pár év előtt az Országos Gyermekvédő Liga szigetmonostori Izabella-üdülőtelepének sajtóbemutatóján s a múlt héten láttam azokat a meghízott, piros-barnára sült, egészségtől duzzadó apróságokat, akik innen négy heti üdültetés után hazakerültek, hogy helyet adjanak a következő turnusbeli kis társaiknak. Elfogott a kíváncsiság, vajon milyen lehet az élet ezen a mintaszerűen berendezett telepen és milyen az út, amelyen a szegény kis pesti és pestkörnyéki penészvirágok eljutnak az egészség, élet és erő birodalmába. Neugebauer Vilmos igazgató szives hozzájárulásával elhatároztam hát, hogy meglátogatom az üdülőtelepet s a vasárnapot az apróságok közt töjltöm. Bár többször megfogadtam már, hogy vasár és ünnepnap nem mozdulok ki hazulról a tömegek és a közlekedési mizériák miatt, de gondoltam, hogy annyit írunk és beszélünk idegenforgalomról, kirándulásról, weekendezésről s oly régóta van már jó idő, hogy a közlekedési vállalatok beletanulhattak az ünnepnapi forgalom lebonyolításába. Ez azonban csak szomorú csalódással végződő remény maradt, amiről majd máskor számolok be.
Mintaszerű az üdülő-telep
Végre mégis eljutottam az Izalbella-üdülőtelepre s az itt tapasztaltak bőven kárpótoltak a fáradtságért. Az 500 kis üdülő lány hosszú asztaloknál, árnyas fák alatt éppen ebédelni kezdett. Az ima után a védőnők kiosztották a pompás húslevest, amit jó étvággyal kanalazott az apróság. Utána sertéssült rizzsel, majd turóslepény következett. A koszt ízletes, tápláló és bőségesen jut mindenkinek. Szinte belediktálják a kicsinyekbe az ételt. Mert bizony sokan vannak közülök, akik nincsenek hozzászokva a rendszeres étkezéshez és a főtt ételhez. Volt olyan, aki két napig csak kenyeret evett, mert ezt szokta meg. Ezek csak pár nap múlva kapnak rá az igazi evésre, amikor aztán nincs panasz többé az étvágy ellen.
Naponta ötször étkeznek a gyerekek. Reggelire s uzsonnára tejet kapnak, ízletes kenyérrel. Egy liter tej mindenkinek a napi porciója. Tízóraira vajaskenyér, lekváros kenyér s hasonló járja. Az ebéd 3 fogásos, péntek kivételével minden nap van húsétel, ami az étlapon hetenként hétszer szerepeL A vacsora felvágott, virsli, tejes étel stb. A napirend a következő: reggel hétkor felkelés, nyolcig mosakodás, öltözködés, ami ugyan nem sokból áll, mert az egész napot a nagyszerű homokban fürdőtrikóban töltik el s csak hűvösebb időben kapnak pizsamát. Az egész kicsinyeket a védőnők szedik rendbe. Nyolc órakor reggeli, utána játék s torna, tíz órakor tízórai, majd fürdés. Délben ebéd s utána 2 órai pihenés. Négy órakor uzsonna, majd erdei séta tornával, játékkal, 7 órakor vacsora s nyolc órakor lefekvés.
A napi ellátás fejehkint 1.20 pengőbe, teljes rezseivel 1.60 pengőbe kerül. Csak a gondos, körültekintő beszerzés és a végsőkig menő takarékoskodás teszi lehetővé, hogy ebből az aránylag kevés pénzből oly jó és teljesen kielégítő ellátást tudnak nyújtani. A telep egyszerű, de végtelen tiszta és mintaszerű. A világos, szellős barakokban hófehér fekvőhelyek sorakoznak egymás mellett. Elől vannak 2 oldalon a védőnők fülkéi, akik minden idejüket a kicsinyekkel töltik. Éjjel is inspekciósok őrködnek a gyerekek álma felett. Az ivóvíz kitűnő., Olyan, mint valamikor a pesti volt. Külön villanyvilágítása s vízvezetéke is van a telepnek. A gyerekeket megérkezésük után még egyszer gondos orvosi vizsgálatnak vetik alá, hogy nincs-e köztük baedllushordó. Azután nem engedik érintkezni őket idegenekkel. Ezért nem látogathatják a szülők sem a telepeit, csak legfeljebb kívülről nézhetik meg a gyerekeiket. Ily gondos elővigyázat és felügyelet mellett aztán üresek a gyengélkedő- szobák és aiz elkülönitőbe is csak elvétve jut esetleg bacillushordó gyerek. A telepen külön főorvos ügyel az egészségre s munkájáért minden tekintetben csak elismerést érdemel.
A fegyelmezés egyetlen eszköze a szeretet.
Az apróságok közt természetesen bizonyos fegyelmet, katonás rendet kell fen tartani, de ennek egyetlen eszköze a szeretet. Megható, hogyan ragaszkodnak a kicsikék a védőnőjükhöz, az ő kedves kis mamájukhoz. Ennek nem előre megrendezett, de teljesen spontán megnyilatkozását volt alkalmam tapasztalni. Vasárnap virsli volt vacsorára, amit csodálatosan szeretnek a gyerekek. Boldog zsibongás előzte meg ezért a vacsoráit és a virsli hírére felcsillogtak mindenütt a szemek. Az egyik védőnőnek néhány napra el kellett utazni, s ezért már utrakészen nézte végig a vacsora előkészületeket és kiosztást. Mikor ezt a felügyeletére bizott gyerekek észrevették, kifordult szájukból az annyira várt virsli s patakokban omlott rá a könnyük. Alig lehetett megvigasztalni őket. A védőnők valóban derék munkát végeznek s csak dicsérni lehet humánus működésűket. Kimagaslik közülök a főnökassaony, a mindenki kedves „Piroska néni“-je, kire az egész telep felügyelete s a gyermekekkel való minden foglalatoskodás irányítása hárul, ami nem kis feladatot képez.
Délután megérkezett Neugebauer Vilmos, az igazgató bácsi is, hogy néhány órát együtt töltsön a kicsinyekkel s elvégezze hűséges munkatársaival a szükséges megbeszéléseket. Mert természetesen ő a mozgatója mindennek s neki kell törni a fejét, hogy a kicsinyek jólétét előmozdító pénzt megszerezze, ami nem kis feladat a mai világban. A Liga tavaszi gyűjtése a gazdasági viszonyokhoz mérten jól sikerült s a népjóléti miniszter is szűkre szabott budgetjéhez mérten elismerésreméltóan támogatja a Liga törekvéseit. De ez mind nem elég, mert sok a teher s még több a szegény gyerek, kiknek nemzeti érdekekből is a megmentésére kell sietni. Ezért a pénzügyminiszternek figyelemmel kell erre lenni, midőn a népjóléti minisztérium, ily célokra szolgáló hiteléről van szó.
Az Izabella-teiepen ez a második 500-as turnus, az előző turnus fiukból állt. A bakonyi üdülőtelepen pedig most vannak fiúk s előzőén voltak leányok. Még 2-2 turnust terveznek mindkét üdülőtelepen az idén s igy összesen 4000 szegény gyermeket nyaraltat a Liga. A gyerekanyagot nagyon dicsérik a vezetők. A magyar gyerek általában hálás, jó és szeretettel könnyen fegyelmezhető. Ezért szerették annyira külföldön is őket. Pár nap alatt mindegyik teljesen otthon érzi magát a telepen s viselkedése kifogástalan. Ez és a gondos felügyelet teszi, hogy baleset sohasem fordul elő, ami pedig ennyi gyerek közt könnyen megeshetne.
Nem volna teljes a tudósításom, ha meg nem emlékeznék a vasárnap délutáni szórakozásról, a kabaréról is. Védőnőik vezetése alatt csoportokban vonultak fel a szabad térségre a gyerekek s a dobogó előtt félkörben foglaltak helyett. Azután megkezdődött a kabaré. Volt szavalat, ének, tánc, egymásután vonultak fel a dobogóra a kis művésznők. Sok tehetség mutatkozik meg ily nagy gyerekseregben. A kabarét tomagyakorlatok követték. A fiatal tornatanárnő pár nap alatt is nagyszerű eredményt ért el a gyerekekkel. Valóiban élvezet volt a munkáját szemlélni. így mult el a nap s a legkellemesebb benyomásokkal hagytam el ezt a valóban üdvös munkát végző üdülőtelepet.
Horváth Kálmán.
Nemzeti újság
1930 Ötszáz vidám, meghízott gyermeket hozott haza a hajó Horányból.

„Háromnegyed négy óra alig múlt el pár perccel, amikor feltűnt. A Lánchíd hatalmas ívei alatt az MFTR halója, a Leányfalu s rajta a sok kipirult, leégett arcú legényke, leányka, aprók, nagyok és nagyobbak. Számszerint ötszázan. S a parton csillogószemű, a türelmetlenségtől kipirult arcú apák és anyák, akik alig várják már, hogy karjaikba ölelhessék a Lacikát, a Pistukát, a csintalan, négy-öt kilót hizott Tibikét, na, meg a sok szép barna, kék, fekete- szemű, szőke, barna és ébenfafürtű kisleánykákat, akik hosszú hatheti nyaralás után most érkeznek haza, ezzel a hajóval, az Országos Gyermekvédő Liga Izabella telepéről. S alig kötött ki a hajó, a partról megindult a hajó felé a szülők serege s a hajóhíd közepén összetalálkozik ez a boldog sokaság a visitó, kiabáló, éneklő, nevető, hajrázó gyermeksereggel. S van csókolódzás, üdvözlés, kérdezés. A gyermekeknek, a tanítóknak, tanítónőknek száz és száz szülő kérdésére kell felelni: Jó volt-e a Lacika, nem tett-e rossz fát a tűzre? A csintalan Tibit? A Manci szófogadó volt-e? És mennyit hízott a Rózsika? S az anyák s apák boldog örömmel viszik haza a fiúkat, a kisleányokat, akikre alig-alig ismernek rá hatheti távollét után. Amikor hajóra ültek s eltávoztak, vézna, sápadt, beteges gyermekek voltak és most, hála dr. Neugebauer Vilmos igazgató és a tanítók és tanítónők gondos fáradozásának, megizmosodva és meghízva érkeznek vissza a horányi Izabella telepről a szülők és rokonok ölelő és szerető karjai közé.”
Friss újság
1937 Az üvegcsarnok (Horány Duna-part)


1941 A napnak, víznek, homoknak Horányban…

Az augusztusi nap gazdagon ontja sugarait kis csavargőzüsünkre, mikor ez elindul velünk az Eskütéri hajóállomásról, hogy az Országos Gyermekvédő Liga szentendreiszigeti Izabella nyaralótelepére vigyen, ahol ötszáz kis magyar hazafi országzászló-ünnepségének tanúi leszünk. Mindnyájan, vendégek és újságírók, a hajó hátsó, árnyékos fedélzetére húzódunk s élvezzük ennek a rövid egyórás hajókázásnak szerény, de ebben a fullasztó hőségben annál értékesebb örömét: a lágy, hűvös dunai szellőt. Az újpesti vasúti híd után a Római-part mellett egymásutánban szinte láncszeműen „húznak” a kiránduló vadevezősök, az „evezősök Mekkája”, Horány felé. Ott van a Gyermekvédő Liga Izabella-üdülőtelepe is, körülbelül tíz katasztrális holdnyi homokos területen.
Mialatt hajónk vígan szeli a Duna hullámait, Petri Pál dr. titkos tanácsos, a Liga ügyvezető elnöke röviden tájékoztat az egyesületről és annak eddigi működéséről.
— Ez évben ünnepeltük meg az Országos Gyermekvédő Liga 35 éves fennállását. Első kormányzóelnökünk. Edelsheim-Gyulay Lipót gróf volt, aki így jellemezte az alapitó gyűlésen a Liga feladatát: „ Mi nem akarunk egyik újabb egylet lenni a sok közül, hanem az emberszeretetnek, az összes gyermekvédelmi mozgalmaknak irodája akarunk lenni.” így lett a Liga a magyar társadalmi gyermekvédelemi szervezetek központi intézménye.
— Második kormányzó elnökünk Széchenyi László gróf lett, akinek nemeslelkű felesége mentette meg a trianoni megcsonkítás után az egyesületünket a teljes összeomlástól. Amikor Széchenyi László grófot amerikai követté nevezték ki, a Liga irányítását Albrecht királyi herceg vállalta magára. Több mint másfél évtizedes vezetése alatt a Liga óriási mértékben fejlődött és bár az egyes rossz gazdasági hullámok minduntalan éreztették hatásukat gazdálkodásunkban, jelenleg a legpesszimisztikusabb számítás mellett Is 700.000 pengő tiszta vagyonunk van.
Az egyesület huszonhat intézménnyel működik és tizenegy helyi bizottsága van az ország különböző részeiben.
A távolból feltűnik a horányi csárda kőépülete. Még pár perc főnökasszony vezetésével ki is kikötünk. Demény Károlyné és a küldöttség vár, s amikor belépünk az üdülőtelepre, harsány ,,Szebb jövőt!” köszöntéssel fogad ,,családonként” katonás alakulatokba felállva, ötszáz magyar gyerek.
A telep hatalmas terét koszorúalakban fonta körül a „Dobó Katica”, „Lorántffy Zsuzsánna” „Zrínyi Ilona”, „Szent Erzsébet”, „Szent Teréz” család a lányoknál, míg a fiúknál a családneveket a magyar hősökről vették: Mátyás király Hunyadi, Rákóczi, Árpád vezér. Szent István, Szent László és Szent Imre családok. Minden egyes család háta mögött ott van homokból felépítve „az ősi vár”, a gyermeki fantázia gyönyörű egyéni megnyilatkozásaival.
A családok felügyeletével egy- egy védőnő van megbízva, akiket ezek az ennivaló kis magyarok nem mint a szigorúság megtestesítőit, hanem a nagyobb játszópajtást (akitől sok minden szépet és jót lehet tanulni) látják. Így azután mint egy sokgyermekes anyát, fogják körbe a gyerekek az Irma nénit, Joli nénit, Jutka nénit és a többi tizennyolc-húszéves „néniket”.
Reggel héttől (akkor van az ébresztő) estig boldog gyermekzsivaj, önfeledt kacagás, jókedv lakozik a telepen. A Duna partján elkerített részben ,,ingyen strand” várja a nap bármely szakában a gyermekeket. Lubickolnak, pocskolnak, pólóznak ezek a hat-tízéves fiúk, lányok, megfelelő felügyelet alatt. Lelki gondozásukról is kellőképpen gondoskodnak a telep fáradtságot nem ismerő, kedves vezetőnői. Játék közben gyermekfejjel tanulják meg a magyar történelmet, itt itatódik át lelkük a nemzet kiválóságainak hős cselekményeivel, itt és így választ örökre eszményi ideált magának egy-egy gyermek egész életére.
Megnézzük közelről a várakat. Csodásak, őrségük harcászata pedig a legkorszerűbb hadműveleti elgondolásokon nyugszik. Bekerítés … Roham … és már az ellenfél sehol, vára elfoglalva …
Uzsonna után, amely naponként változik, tej, kávé, vaj, túró, tojás formájában, kivonulnak a felavatandó országzászlóhoz, amelynek ünnepélyes felvonulására az engedélyt Albrecht királyi herceg adja meg:
— Horányban teljes munkát végeztünk, ezt látom rajtatok, kedves gyermekeim, mert játszva, testben-lélekben megújhodva gyarapodtatok a magyar hitben, hogy valamikor a jövőben, ha majd felnőtök, igaz magyarjai legyetek ennek a hazának, védelmezi ennek a három színű lobogónak …
Megható jelenet, amikor egy magyarruhás lányka virágcsokorral kezében, apró lábaival süppedezve a lisztszerű homokban, odamegy a zászló talapzatához és arra ráhelyezi virágjait, gyermeki kecsességgel széttárja a szalagokat, majd meghajtva magát, beáll a „családba”.
Késő délutánba hajló alkonyatkor végig nézzük azt, amikor a gyermeksereg „játszani” kezd. A rendet a kivezényelt cserkésztiszt tartja fenn.
Ötszáz torokból szárnyal a magyar nóta, ötszáz gyermek kergetőzik, birkózik, labdázik és harcol, lányok-fiúk külön-küIön és vegyesen. És bizony amikor már közeledik az esti nyolcórai takarodó, egyik sem akar lefeküdni.
… Elcsendesül végül a telep, az álom ráborítja színes ernyőjét a gyermekek szemére. Mi pedig az esti szürkületben felszállunk hajónkra, de fülünkben még ott zsong hosszú percek múlva ki az Izabella-telep kis lakóinak boldog gyermeki zsivaja,
Csontó Menyhért, Függetlenség újság
A nyitó kép AI val felujított alábbi képről készült.

1941: EZER MAGYAR GYERMEK ÉRKEZETT KÜLFÖLDRŐL MAGYARORSZÁGRA, A KORMÁNY MEGHÍVÁSÁRA
Megy a levél haza ( Feljavított kép)

Étkezés előtt és utánn imádkoznak a kis magyarok. Háttérben valószínűleg az üvegcsarnok látható. (Feljavított kép)

Itt a vacsoráidé és a gyerekhad vidáman vonul az ebédlőbe. Szintén az üvegcsarok lehet a háttérben. (Feljavított kép)

Messze vidékeken, Franciaországban, Belgiumban, Németországban telepedtek le szüleik, s most szívesen küldtek szeretteiket a hazai földre, hogy itt napsugaras tájakon, ízletes táplálkozás mellett üdülhessenek hosszabb ideig. Az Országos Gyermek védő Liga vette gondozásba, a gyermekek egyik részét a Horány melletti Izabella-telepen, a másikat Balatonszabadiban helyezte el.
Meglátogattuk horányi nyári otthonukban a gyermekhadsereget, ahol minden jóval ellátva vidáman élik világukat, a reggeli tornától az esti takaródóig, mint egy táborban, be van osztva minden idejük. Minthogy legtöbbje 8—13 eves, a hangsúly a játékon van, amelyet a nagy kiterjedésű játszótéren kedvük szerint gyakorolhatnak is. Vannak nagyobbak is kevesebben, ezek hasznos tanulással foglalkoznak és módot keres a telep vezetősége, hogy aki mesterséget akar tanulni, vagy folytatni, kívánsága teljesüljön is. Rövid idő alatt szépen megbarátkoztak egymással, és az egyik vasárnap délután valóságos tábortüzet rendeztek egy kispesti vendégcserkészparancsnok vezetésével, volt ott minden, szavalat, zeneszámok, tánc, de legjobban mégis az a határtalan öröm fogott meg bennünket, amely kicsillogott mind az 1000 gyermekszemből, hogy újból itthon lehetnek.
Magyar Cserkész 1941-42
Eredeti képek

1943 Alsómuraközből 32 iskolás fiút es leányt nyaraltatott az Országos Gyermek védő Liga
Ötszáz gyerek között harmincöt nagyváradi fiú és leány nyaralt a Szent Endre-szigeten
Három hétig tartott a pünkösdi királyság a gyermekek számára Nagyvárad, július 14. A Gyermekvédő Ligának tudvalevőleg még nincs szervezete Nagyváradon. Patkó Imre, a „Dobó Katica“ polgári leányiskola igazgatója munkálkodik a helyi csoport meg alakításán és mint annakidején megírtuk, tárgyalásokat folytatott ebben az irányban a polgármesternél is. Fáradozásai során természetesen állandó összeköttetést tartott fenn a budapesti központtal, amely felhívta őt, hogy szervezze meg a Liga gyermeknyaraltatási akcióját Nagyváradon Petry Pál nyugalmazott államtitkár a Liga elnöke és vitéz dr Klanirzay Gyula kormányfőtanácsos, a Liga igazgatója 35 ingyenes helyet bocsátott Patkó Imre rendelkezésére, szegénysorú nagyváradi gyerekek számára, a Szent Endre-szigetén lévő Izabella-nyaraló telepen s az ügybuzgó polgári iskolai igazgató a leány és fiú polgári iskolából kijelölte és június 23-án útnak is indította a 35 gyereket – 21 leányt és 14 fiút – a háromhetes ingyenes nyaralásra.
El vannak ragadtatva az Izabella-teleptől
Most érkeztek haza a kis nyaralók, s két első polgárista fiúcskának első dolga volt, hogy látogatást tegyen szerkesztőségünkben és beszámoljon élmenyeiről. El vannak ragadtatva az Izabella-teleptől. Ötszáz gyereket gyűjtött oda össze a Liga, az ország minden részéből. Voltak közöttük kolozsváriak, marosvásárhelyiek, munkácsiak, rozsnyóiak s más városokból is, nem is tudják a fiúcskák felsorjázni mind Fiuk és leányok vegyesen, de valamennyien 12 éven aluliak. – Budapesten szálltunk hajóra mesélik a fiuk – és már ez a hajózás is megérte. De aztán az Izabella telepen nagyszerű dolgunk volt három héten át. Még úszónadrágokkal és játszóruhákkal is ott szereltek fel minket. S egész nap nem volt más gondunk, mint a játék. Reggel fél nyolc órakor szólt a csengő, aztán rövid torna következett, s nyolc órakor volt a reggeli. Aztán kiosztották a játékokat s délig szaladgáltunk, sütkéreztünk, játszottunk. Ha jó idő volt, fürödtünk a Duna egy elkerített, sekélyes helyén s 12 órakor „ebédre hívtak bennünket. Ebéd után 1 órakor lefektettek minket és aludni kellett fél 4-ig. 4 órakor uzsonnáztunk, aztán megint játszottunk fél 7-ig és 7-kor volt a vacsora. Utána még egy kis beszélgetés s aztán lefekvés. Sokat kellett aludnunk, hogy erősödjünk, de jól is esett, mert a sok játékkal, futkosással, fürdéssel alaposan kifárasztottuk magunkat … De néha ébren vártuk meg, hogy besötétedjék, s akkor néztük a barakkból a Dunán haladó, kivilágított hajókat. Gyönyörű volt. Valóságos kis gyermek paradicsom ez az Izabella-telep. Tizenhat barakkban vannak elhelyezve a gyerekek külön, hatalmas, világos barakkban van az étkezőjük, Minden barakkban két szociális védőnő ügyelt fel rájuk, aki állandóan velük tartózkodott. Volt a telepen egy cserkészparancsnok is, aki irányította a gyerekek játékait s nemes szórakozásokra tanította őket. S az étkezés olyan bőséges volt, mintha nem is lenne háború. Budapesten is jártak a gyerekek. Igen nagy élmény volt a gyerekek számára, hogy a nyaralás befejeztével néhány órát tölthettek Budapesten is. A Múzeum kertben tanyáztak, megtekinthették a főváros néhány nevezetességét s a mulatság teteje volt, hogy megmutatták nekik az állatkertet is. – Nagy dolog volt ez nekünk mondják a fiuk – mert ilyet sohase láttunk azelőtt. Igy nyaraltat a Gyermekvédő Liga három turnusban is 500-500 gyereket a Szent Endre-szigeti Izabella-telepen, teljesen ingyenesen. A nagyváradiak közül ötnek még az útiköltséget is fedezte s más városokban, ahol a Ligának már megalakult a helyi tagozata, még nagyobb gyermek-csoportoknak nyújtott kedvezményeket.
Magyar Lapok 1943.június
1944 Postás gyermekek



1944 Posta Es Tavirda Rendeletek
1948. Mi történt az Izabella teleppel a háború után?
1948 ápr.21. Fővárosi közlöny. Előterjesztés
Előterjesztés a Szigetmonostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Liga által használt Izabella üdülőtelep felépítményeinek megváltása és a terület visszavétele tárgyában. (Előadó : dr Bodnár László tanácsnok.)
239.004/1948—XII. szám. Tisztelt Közgyűlési Budapest székesfőváros 1934. évi október hó 19-én kelt szerződéssel megvásárolta a Koronauradalomnak az államkincstár tulajdonában volt 861 hold kiterjedésű szigetmonostori koronauradalmi erdőbirtokot.
A vételi szerződés V. pontjának d) bekezdése szerint a vevő székesfőváros átvállalta az Országos Gyermekvédő Liga által használt 4-79 kat. hold kiterjedésű terület használatáról szóló megállapodást. Ezt a megállapodást a szerződéshez mellé-kelt 1921. évi december hó 14-én kelt jegyzőkönyv és a magyar földművelésügyi miniszternek a népjóléti miniszterhez intézett 15.298/1920—I/b. 2. szám alatt kelt átirata tartalmazza. A jegyzőkönyv 4. pontja szerint „az átadott terület addig marad a munka- és népjóléti minisztérium használatában, amíg azokat a kitűzött jóléti célokra használjam. A jegyzőkönyv 7. pontja szerint pedig »a használatba átengedett területen emelt épületek és berendezések abban az esetben, ha a területek felett való rendelkezés bármi okból visszaszállna a gödöllői erdőhivatalra, úgy ezek tulajdonjoga minden megtérítési igény kizárásával a kincstári erdészetre száll át”.
Az 1945. évi VI. tc.-kel törvényerőre emelt 600/1945. M. E. számú rendelet 19. §-ának 3. bekezdése értelmében ez az erdő-birtok a magyar kincstár tulajdonába került. A fővárosi erdők tulajdonának rendezése érdekében tartott tárgyalásokon azon-ban olyan megállapodás jött lére, hogy a szigetmonostori erdőnek mindkét dunai oldalon lévő 250 méter széles terület-sávja, melyre a Vízműveknek vízszerzés céljából szüksége van, nem szolgál a megváltás tárgyául, hanem az a székesfőváros, illetve a Vízművek tulajdonába marad. A szobán forgó és az Országos Gyermekvédő Liga által használt 4-79 kat. hold kiterjedésű terület a horányi csárda felett a Nagyduna partján van és teljes egészében beleesik ebbe a 250 méteres területsávba. A Liga »Izabella-üdülőtelep« elnevezéssel használta.
Az a körülmény, hogy a Liga az üdülőtelepet ezidőszerint nem tudja használni, a háború okozta helyzetnek a következménye, következésképen nem lehet azt a Liga mulasztásának tekinteni és így az adásvételi szerződés szerint olyan körülménynek betudni, amelynek következtében a terület a felépítményekkel együtt a székesfőváros tulajdonába menne át.
Ezen a területen a Vízművek műtárgyakat létesít és így szükséges, hogy ezek védelme érdekében a terület saját kezelésében legyen.
Szakértői vélemény szerint a főváros helyesen teszi, ha ennek a területnek és a rajta lévő épületek átvételének lehetőségét 149.800 forinttal biztosítja. Ebből az összegből 33.000 forintot a terület rendelkezési jogáról való lemondás, címén, 95.400 forintot a telepen található épületek értéke címén és 21.400 forintot az épületek helyreállításához szükséges különféle asztalosáruért kell kifizetni.
Tekintettel arra, hogy a Vízműveknek feltétlenül érdeke, hogy ez a terület saját kezelésében legyen és így termelőterületét kellőképen meg tudja védeni esetleges közegészségellenes, vagy víztermelési szempontból egyéb káros behatások ellen és mert a területnek esetleg más részére történő bérbeadása az üzemnek súlyos károkat okozna, a gazdasági értekezlet meghallgatásával az 1948. évi február hó 25-én kelt 235.341/1948—XII. számú határozatommal a közgyűlés utólagos jóváhagyásától fel-tételezetten felhatalmaztam a Vízművek igazgatóságát, hogy a Szigetmonostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Liga által használt Izabella-üdülőtelep felépítményeit megválthassa és a területet visszavehesse 149.800 forint költséggel.
Fentiek alapján kérem a tisztelt Közgyűlést, hogy ezt a határozatomat jóváhagyóan vegye tudomásul és járuljon hozzá ahhoz, hogy a Vízművek a Szigetmonostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Liga által használt Izabella-üdülőtelep felépítményeit 149.800 forintos költséggel megválthassa és a területet visszavehesse. Határozati javaslat.A közgyűlés a polgármesternek, a polgármesteri VI. (pénzügyi) és XII. (üzemgazdasági) ügyosztályok mellé rendelt állandó szakbizottságok véleményének meghallgatásával tett javaslatára
A polgármester
A pénzügyi bizottság ülése —1948. évi április hó 20-án. —
Következik a napirend 18. pontja : előterjesztés a Szigetmonostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Liga által használt Izabella-üdülőtelep felépítményeinek megváltása és a terület visszavétele tárgyában. Szólásra jelentkezett
Földes Mihály bizottsági tag úr.
Földes Mihály : Csak egy kérdést akarok feltenni: a kérdéses üdülőtelepen gyermeküdülő létesül?
Bodnár László tanácsnok : Igen! Az egész területet a IX. ügyosztálynak adjuk, kivéve azt a részt, amelyen a Vízművek létesítményei vannak és amelyet kerítéssel választunk majd el. Legyen szabad egyben bejelentenem, hogy valószínűleg megváltoztatjuk az üdülőtelep nevét is. Ezt a környékbeli lakosság kérésére tesszük.
Földes Mihály : Hány gyereket fogad be majd az üdülő?
Bodnár László tanácsnok : Most körülbelül 250—300-at. Ha azonban felépülnek azok a pavilionok, amelyeket a IX. ügyosztály a hároméves terv végrehajtása során fel akar építeni, akkor körülbelül 600-at.
Elnök : Méltóztatnak az előterjesztést elfogadni? (Igen !)
Ha igen, akkor ezt határozatként kimondom.
Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1948. évi április hó 21-én (szerdán) tartott rendes közgyűlése.
Bodnár László tanácsnok ismerteti az előterjesztést a Szigetmonostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Liga által használt Izabella-üdülőtelep felépítményeinek megváltása és a terület visszavétele tárgyában.
Elnök : Szólásra jelentkezett Gálócsy Györgyné bizottsági tag úrnő.
Gálócsy Györgyné : Tisztelt Közgyűlés! Örömmel üdvözlöm a polgármester úrnak ezt az előterjesztését, amely lehetővé teszi, hogy Budapest székesfőváros Vízművei a Szigetmonostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Liga által használt Izabella-üdülőtelep felépítményeit 150.000 forint költséggel megválthassa és a területet visszavehesse.
Az előterjesztés kettős célt szolgál. Az egyik az, hogy a Vízművek ilyen módon kellőképpen meg tudja védeni az ő termelő területét esetleges közegészségellenes vagy víztermelési szempontból egyéb káros behatások ellen és megfelelő ellenőrzést tud gyakorolni ezen a területen. A másik cél az, hogy lehetőség nyílik arra, hogy a kérdéses területen lévő szociális intézményt — amelyet az Országos Gyermekvédő Liga Izabella-üdülőtelep elnevezéssel használ és amely a háborús események következtében jelenleg romokban van — aránylag nem túlságosan nagy beruházással felépítsük, kibővítsük és a budapesti gyermekeknek nyaralás céljából rendelkezésre bocsássuk. Főképpen a fővárosi üzemek dolgozóinak gyermekei jöhetnek itt számításba, akik ezen a módon is bizonyos szociális juttatásokban részesülhetnek.
Tisztelt Közgyűlés! Az előterjesztés kiinduló pontul szolgálhat arra, hogy a fővárosi üzemek dolgozóinak gyermekeit intézményes, központi megoldással nyaraltathassuk, szem előtt tartva azt az elgondolást, hogy a Segítőalap szociális tevékenysége ezen a téren központosított módon érvényesülhet. Mindnyájunk előtt ismeretes a fővárosi nagy lakásínség és az ebből eredő nehézségek, amelyekkel elsősorban a dolgozók kénytelenek megküzdeni. Ennek következményei különösen károsan hatnak ki a gyermekekre. Ha tehát a szóban forgó területet a főváros
— hangsúlyozom : nem túlzottan nagy költséggel — használ-hatóvá, lakhatóvá teszi, ez feltétlenül haladást jelent majd az üzemi dolgozók gyermekeiről való szociális gondoskodás tekintetében, hiszen az itt létesítendő intézmény, hivatalos szakértők becslése szerint mintegy 1000 gyermek befogadására válik alkalmassá.
Az előterjesztést ebből a két szempontból helyeslem és elfogadom. Ennek a területnek a főváros részéről való átvétele a szociális szempontokra való tekintettel, másrészt pedig a hároméves terv beruházásainak elősegítése végett helyes és célszerű. (Taps.)
Elnök : Több felszólaló nem jelentkezett, a vitát berekesztem. A vita során elhangzott felszólalásra Bodnár László tanácsnok úr válaszol.
Bodnár László tanácsnok: Tisztelt Közgyűlés! A fel-szólaló bizottsági tag úrnő mondataihoz hozzátehetem még azt is, hogy azt a területet, amelyen az üdülő céljaira használt épületek vannak, a Vízművek területétől el fogjuk különíteni.
1948. május
Következik a napirend 18. pontja: előterjesztés a Sziget-monostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Liga által használt Izabella-üdülőtelep felépítményeinek meg-váltása és a terület visszavétele tárgyában. Szólásra jelentkezett Földes Mihály bizottsági tag úr.
Földes Mihály : Csak egy kérdést akarok feltenni: a kérdéses üdülőtelepen gyermeküdülő létesül?
Bodnár László tanácsnok: Igen! Az egész területet a IX. ügyosztálynak adjuk, kivéve azt a részt, amelyen a Vízművek létesítményei vannak és amelyet kerítéssel választunk majd el.
Legyen szabad egyben bejelentenem, hogy valószínűleg megváltoztatjuk az üdülőtelep nevét is. Ezt a környékbeli lakosság kérésére tesszük. Földes Mihály : Hány gyereket fogad be majd az üdülő?
Bodnár László tanácsnok: Most körülbelül 250—300-at. Ha azonban felépülnek azok a pavilonok, amelyeket a IX. ügyosztály a hároméves terv végrehajtása során fel akar építeni, akkor körülbelül 600-at.
Elnök : Méltóztatnak az előterjesztést elfogadni? (Igen !) Ha igen, akkor ezt határozatként kimondom.
Tisztelt Pénzügyi Bizottság! Miután a nyilvános ülésben tárgyalandó ügyeket a szakbizottság letárgyalta, a nyilvános ülést felfüggesztem és a tárgysorozat következő pontjának tárgyalására zárt ülést rendelek el. Felkérem mindazokat, akik a pénzügyi bizottságnak nem tagjai, hogy a zárt ülés tartamára szíveskedjenek elhagyni a termet. (Megtörténik.) ‘
(Ezután a pénzügyi bizottság zárt ülésben tárgyalta a szám-széki igazgatónak az 1947—48. költségvetési év második negyedéről szóló jelentését.)
Kormányzati jóváhagyások
Az Izabella-üdülőtelep felépítményeinek megváltása. A polgármesterfolyó évi augusztus 17-én kelt 243.037—• 1948— XII. sz. határozatával közli, hogy a belügyminiszter a folyó évi július 9-én kelt 208.976/1948—III/3. sz. leiratával jóváhagyta a székesfőváros közgyűlésének a Szigetmonostor község határában fekvő és az Országos Gyermekvédő Ligaáltal használt Izabella-üdülőtelep felépítményeinek megváltása és a terület visszavétele ügyében kelt 240/1948. kgy. számú határozatát.
1949 április 11. Fővárosi Üdültetési Központ (FÜK)
Előterjesztés a Fővárosi Üdültetési Központ szervezése és költségvetése tárgyában. (Előadó: dr Beliczay Imre tanácsnok.)
61.501/1949—VI. szám. Tisztelt Közgyűlés! A 810/1949. korm. sz. rendelet a Székesfővárosi Alkalmazottak Segítőalapját 1949 február 1-i hatállyal az Országos Társadalombiztosító Intézetbe olvasztotta be. A Segítőalap betegségi biztosítási feladatkörét tehát ettől az időponttól kezdve az OTI látja el. A Segítőalap azonban nemcsak ebben a feladatkörben működött, hanem feladatai közé tartozott a fővárosi alkalmazottak üdültetése is. A 236.845/1948—XII. sz. rendelet a főváros összes dolgozóinak üdültetését a Segítőalapra ruházta. Üdültetés céljára a Segítőalap rendelkezésére állt a balatonkenesei és balatonvilágosi üdülőtelep, az üdültetés egységesítése után pedig a 244.710/1948—XII. sz. pm. rendelet a Segítőalap kezelésébe adta a főváros különböző üzemeinek és intézményeinek tulajdonában, illetőleg használatában álló fehérvárcsurgói, szőlősgyöröki, siófoki, hévízi és horányi üzemi üdülőket is.
A Segítőalap megszűnésével — az üdültetési ügyek további ellátása végett — gondoskodnom kellett az ezzel foglalkozó szerv felállításáról. Az 1949 január 18-án kelt 1079/1949—1. Sz. rendeletemmel ebben az ügyben a következőképpen intézkedtem : »A székesfőváros tulajdonát képező összes üdülő-telepeknek, azok felszerelésének és az összes üdültetést szolgáló egyéb ingó és ingatlanoknak a Székesfővárosi Alkalmazottak Segítőalapjától való elkülönítését rendelem el. Az elkülönítés célja a Segítőalap betegségi biztosítási és üdültetési feladatainak szétválasztása. Az üdültetési feladatok ellátására a Fővárosi Üdültetési Központ (FÜK) felállítását rendelem el. Feladata az üdültetés egységes irányítása és lebonyolítása. Hatáskörébe tartozik még az üdültetés céljait szolgáló ingatlanok és azok felszereléseinek kezelése és az üzemvitellel kapcsolatos összes teendők ellátása. Az Üdültetési Központ képviseli az üdülő-telepeket a Szakszervezeti Tanács és a hatóságok felé. Felügyeletiig a Fővárosi Üdültetési Központot a polgármesteri I. ügyosztály alá rendelem.«
A Segítőalapnak az OTI számára átadásával egyidejűleg utasítást adtam a Fővárosi Üdültetési Központ költségvetésének összeállítására.
A Központ adminisztrációjával járó költségeket a Segítő-alap járulékjövedelméből esedékes részesedés fedezi. A főváros ugyanis alkalmazottai után 8% segítőalapi járulékot fizetett, viszont az OTI-nak csak 5% járulékot kell térítenie. A különbözetként jelentkező 3% járulékból mind a Segítőalap fel-számolásával kapcsolatos költségek, mind a Fővárosi Üdültetési Központ adminisztrációs költségei fedezhetők.
Az üdültetéssel járó költségeket részben az üdültetési akcióban résztvevő beutaltak befizetései, részben pedig a Szakszervezeti Tanács, a községi háztartás, az önálló vagyon-kezelésű üzemek és a felszámoló Segítőalap hozzájárulása fedezi. Ezek a költségek a FÜK kezelésében, mint átfutó kiadások jelentkeznek, előirányzatuk tehát a hitelműveleti kezelésben szerepel.
A Fővárosi Üdültetési Központnak a fent elmondottak értelmében összeállított 1949. évi költségvetését azzal a kéréssel terjesztem a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé, hogy azt 632.353 forint kiadással és ugyanannyi bevétellel, valamint 2,516.539 forint hitelműveleti kiadással és bevétellel megállapítani és kormányhatósági jóváhagyás végett a belügyminiszter úrhoz felterjeszteni legyen szíves.
Budapest, 1949 április 11.
(Fővárosi közlöny)
1949 Június 12. horányi üdülő nyitás (FÜK)
A horányi Fővárosi Üdülőt június hó 12-én nyitottuk meg.
A nyitás előtt a FŰK Intézőbizottsága május hó 19-én tartott ülésében mintegy 40 dolgozót utalt be a június 12-től június 26-ig terjedő időre. Az üdülőben természetesen a nyitás előtt szükséges volt takarítási munkálatok elvégzése és a személyzet alkalmazása. Időközben a beutalt dolgozók közül mindössze öten fogadták el a horányi beutalást és így Horányban június hó 12-től június 26-ig valóban csak öt dolgozó üdült. Viszont a FŰK Intézőbizottságának határozata alapján nekünk úgy kellett az üdülőt megnyitni, hogy oda 40 dolgozó fog leutazni. Egy üdülő működésének indításához átlagosan 10—14 napi előzetes helyszíni munka elvégzése szükséges és így ezeknek a munkáknak a lebonyolításához nekünk a személyzetet már jóval június hó 12 előtt alkalmaznunk kellett. A FŰK központjában viszont minden egyes turnus előtt csak két hét áll rendelkezésünkre a beutalások (befizetések stb.) lebonyolítására. Amikor tehát a hozzájárulási díjak befizetése megkezdődött és egymásután mondták le a beutaltak a horányi beutalásokat, az üdülő már indulásra készen állott, a személyzet alkalmazva volt és így kénytelenek voltunk az első turnust az öt beutaltat is elindítani.
Ez a lemondási folyamat tovább folytatódott egyrészt azért, mert közel van a fővároshoz, másrészt azért, mert a Balatonnak nagyobb a vonzóereje.
A Horányban üdülő dolgozók azonban sorra rácáfoltak a Dunától idegenkedökre. Bizonyítják ezt a megelégedettségtől áradozó levelek és a súlyban s erőben meggyarapodva visszatért dolgozók élő példái. Az élő »reklám« felkeltette az érdekelt dolgozók figyelmét, s így a második turnusban a horányi üdülőt már fokozottabb mértékben vették igénybe.
De a FŰK vezetősége a horányi üdülő kihasználását nem bízta a véletlenre. Már menetközben lehetővé tette a dolgozó gyermekes anyák, valamint a városházi napközi otthon gyermekeinek üdültetését s így a horányi üdülőtelep teljes kihasználásának problémája megoldódott.
A másik kifogás a FŰK ellen az agárdi üdülővel kapcsolatban merült fel. Ennél a kérdésnél meg kell említeni, hogy az agárdi üdülő egy három szobából álló, bádogtetővel fedett baraképület, amely állandó üdülésre teljesen alkalmatlan.
Éppen ezért a FŰK vezetősége Agárdon az üdültetést nem engedélyezte. Az agárdi üdülő különben a Szent László- kórház sportegyesületének a tulajdona és az üdülő fenntartásával kapcsolatban a fővárost egy fillér kiadás sem terheli. Az üdülőbe a Szent László- kórház engedéllyel 30 darab üres, selejtes ágyat szállított le, de még ezeket az ágyakat is felhívásunkra még e héten visszaszállítják Budapestre. Ezenkívül az agárdi üdülőben semmiféle berendezés és felszerelés nincs.
A FŰK vezetősége annak idején a Szent László-kórház sportegyesületének vezetőségével közölte, hogy Agárdon állandó üdülést nem engedélyez, de nincs kifogása az ellen, hogy Agárdon a főváros dolgozói horgászás vagy kirándulás céljából a hét végén egy-egy napot eltölthessenek, de természetesen csak úgy, hogy az esetleg felmerülő költségeket az oda lerándulók saját maguk tartoznak viselni.
Kérjük az elvtársakat, hogy az elmondottak alapján a FŰK ellen felmerült kifogásokat ilyen módon vizsgálják meg és mi akkor, amikor azt az elvtársaktól kérjük, ígérjük, hogy a Fürnél és a FŰK kezelésébe tartozó üdülőknél az ellenőrzést mind gazdasági, mind pedig politikai vonalon igyekezzünk minél erélyesebben és minél alaposabban megvalósítani.
Fővárosi Üdültetési Központbádogtetővel fedett baraképület, amely állandó üdülésre teljesen alkalmatlan.
(Fővárosi napló)
